A siralomházból hozta vissza a FED az aranyat

Business Team Investment Entrepreneur Trading Concept

Eredeti cikk:

A siralomházból hozta vissza a FED az aranyat

Írta:
Olvasási idő:
Eredeti megjelenés ideje: 
Forrás: Magyar Aranypiac Kft.

A Fed hol elvesz, hol visszaad. Az amerikai jegybank szerepét betöltő intézmény az elmúlt héten ismét jól esően dobogtatta meg az aranybefektetők szívét. A legutóbbi kamatdöntő ülés közzétett jegyzőkönyve és a Fed elnökének kommentárjai arra engednek következtetni, hogy az expanzív pénzügypolitikának talán mégsem lesz olyan hamar vége, mint amire időközben már sokan számítottak, és ez a múlt hét második felében erőteljesen feljebb tornázta az arany árfolyamát – tájékoztat a www.aranypiac.hu.

A monetáris bőkezűség évei után kilátásba került szűkmarkúbb esztendők eljövetele miatt az utóbbi hónapokban alaposan darálóba került a sárga nemesfém árfolyama. Két hete már 1.200 dollár alatt is járt a jegyzés, mígnem aztán az elmúlt héten csaknem 1.300 dollárig ért fel a visszaerősödés. A javuló tendencia hátterében javarészt az amerikai dollár megingása állt, amely a Fed háza tájáról érkező, a könnyű pénz politikáját még egy jó ideig biztosítani látszó hírekre jelentős gyengüléssel reagált. A dollár számára negatív, az aranyár szempontjából viszont jó hírnek számít a pénzügyérek lazasága, míg ennek ellenkezője a nemesfém szárnyalását bénító méreg.

Az aranypiac javuló hangulata különösen a Fed elnökének szavaira vezethető vissza, aki egy bostoni konferencián arról beszélt, hogy szerinte az alkalmazkodó pénzügypolitikára az elkövetkezendő időkben is szükség lesz még az Egyesült Államokban. Továbbá utalt a még mindig magas munkanélküliségi mutatókra, az alacsony infláció miatt rendelkezésre álló mozgástérre és a fiskális gazdaságpolitika megszorító jellegére, amelyek mind megteremtik a lehetőségét a rekord alacsony, nulla közeli kamatszint hosszabb ideig tartó fenntartásához.

A Fed nyíltpiaci bizottságának (FOMC) júniusi kamatdöntő ülésén készült, de csak a héten megismert jegyzőkönyvéből továbbá az derült ki, hogy a testület tagjai között változatlanul nagy a megosztottság a mennyiségi enyhítő program léptékének csökkentése ügyében. A Fed jelenleg havi 85 milliárd dollár értékben vásárol fel kötvényeket a pénzügyi rendszer likviditásának növelése érdekében. A legfőbb jegybankárok fele már az idén beszűntetné ezt az intézkedést, míg a többiek csak a 2014-es évben látnák elérkezettnek az időt a pénzpumpa leállítására.

A Fed QE néven (Quatitative Easing) is ismert kötényvásárlási programjai voltak az aranyár 2011 őszéig tartó szárnyalásának legfőbb katalizátorai. Ezek eredményeként érte el a sárga nemesfém jegyzése eddigi történelmi rekordját 1.900 dollár környékén. A befektetők a pénzügyi majd gazdasági válságtól való félelmükben valamint a negatív reálkamatok és a 2008-as részvénypiaci krach tapasztalatában keresték az aranyat megtakarításaik védelmére. Ezen felül hajtotta a nemesfém árát a piacokra öntött könnyű pénz amúgy is, hiszen a likviditás a befektetési piacokra elérve megtalálta az utat többek között az aranyba is.

Az arany a Fed mennyiségi lazító programjainak 2009 év eleji kezdete óta reagál különösen érzékenyen a Fed jövőbeni stratégiáját ismertető kommentárokra. Míg ezek korábban rendre emelkedő impulzusokat váltottak ki, addig az elmúlt hónapokban a monetáris stratégia változása az aranyár esését hozta. Ezek után a múlt heti 5%-ot meghaladó aranyár emelkedés szívet melengető lehet mindazok számára, akik megtakarításaik egy részét az értékállóság reményében korábban aranyba tették. Az ő kálváriájuk ugyanekkor ezzel a korrektív emelkedéssel valószínűleg még nem ér véget. Félő, hogy ha 1.300 dollár fölé kerülne a jegyzés, akkor a vételi érdeklődés már ismét alább hagyhat, mégpedig leginkább azért, mert az árfolyam eróziója után hiányzik a hit egy gyorsan bekövetkező tartós visszaerősödésben.

Arany, ezüst – technikai elemzés

Az aranyár múlt heti felpattanása átmeneti megkönnyebbülést jelent. Másodszori nekifutásra sikerült az árfolyamnak befészkelni magát az 1.260 dollár körüli ellenállás fölé, és ez megnyithatná most az utat tovább nagyjából 1.320 dollárig. A több éves grafikont elővéve az elmúlt napok felívelése nem tűnik különösebb teljesítménynek, mégis nagy előrelépés, hogy az azt megelőzően látott definiálhatatlan zuhanórepülésnek legalábbis egyelőre vége. Látni kell azonban azt is, hogy a kurzus még mindig egy meredeken csökkenő trendcsatornán belül helyezkedik el, és amíg ebből ki nem tör, addig további árcsökkenés, és ezzel együtt még újabb mélypontok következhetnek. Az 1.320 dollár elérése és meghaladása ennek a trendcsatornának az elhagyását jelentené, vagyis a zuhanás ezáltal jelentős mértékben fékeződhetne, de a fő trend még ekkor is lefelé mutat.

Az ezüstár esése az aranyéhoz hasonló mintát követ, mégis azzal a különbséggel, hogy a meredek lejtmenet a szélesen csökkenő trendcsatornán belül helyezkedik el. Itt is próbál az árfolyam egy stabil alj kialakításának reményében kapaszkodókat találni. Hogy a jegyzésben múlt héten látott állomások lehetnek-e egy már kezdődő bázisépítés első építőkockái, azt azonban egyelőre még korai eldönteni. Miután sikerült legyűrni egy ellenállást 19,64 dollárnál, elméletileg most egy korábbi támaszszint visszahódítása következhet 21,66 dollár magasságában, de legkésőbb itt már a medvék heves ellentámadásával számolni kell. 19,64 dollár alá visszacsúszva ugyanakkor ismét valószínűbbé válik a kiárusítás folytatódása, ami még újabb mélypontokat jelent.

Tanulj a pénzről, a pénz kezeléséről a Tudásbázisban található videók segítségével.

Értékeld ezt a blogbejegyzést

Értékeld ezt a blogbejegyzést

A lenti "Rögzít" gombra kattintva kijelentem, hogy elfogadom a Magyar Gazdag Papa Klub Általános Szerződési Feltételeit, a Magyar Gazdag Papa Klub Adatkezelési Szabályzatát és a Magyar Gazdag Papa Klub Süti Szabályzatát is. Továbbá kijelentem hogy a fent megadott emailcím a sajátom vagy rendelkezem felhatalmazással annak tulajdonosától, hogy a nevében eljárhatok, illetve megadhatom emailcímét a Magyar Gazdag Papa Klub rendszerének, a visszajelzés érdekében.
Változtasd meg az életedet egy pénzügyi metamorfózissal!

Változtasd meg az életedet egy pénzügyi metamorfózissal

5 egyszerű lépés az élethosszig tartó tanuláshoz

5 egyszerű lépés az élethosszig tartó tanuláshoz

Les Brown 7 legfontosabb szabálya a Sikerhez vezető úton

Les Brown 7 legfontosabb szabálya a Sikerhez vezető úton

Hogy maradjunk optimisták, miközben szembenézünk a kihívásainkkal?

Hogy maradjunk optimisták, miközben szembenézünk a kihívásainkkal?

Nők és befektetések: A félelem előnyei és hátrányai

Nők és befektetések: A félelem előnyei és hátrányai

Számításba vetted a nyersanyagokat?

Hogyan profitálj az inflációból?

A nehéz időket a szívedben és a lelkedben érzed

Les Brown: A nehéz időket a szívedben és a lelkedben érzed

A valódi hatalom azzal kezdődik, hogy tükörbe nézel

A valódi hatalom azzal kezdődik, hogy tükörbe nézel

Vagyon titkok: A tettek többet mondanak minden szónál

Vagyon titkok: A tettek többet mondanak minden szónál

Les Brown: Állhatatosság

Les Brown: Állhatatosság

Sürgős piaci frissítés: Olajár Zuhanás

Sürgős piaci frissítés: Olajár Zuhanás

Az intelligencia hét típusa (És közülük az, ami segíthet neked abban, hogy gazdag légy)

Az intelligencia hét típusa (És közülük az, ami segíthet neked abban, hogy gazdag légy)

A pénzkezeléshez szükséges első lépés a személyes pénzügyi kimutatás

A pénzkezeléshez szükséges első lépés a személyes pénzügyi kimutatás

Hogyan tűzd ki céljaidat és érd el őket

Hogyan tűzd ki céljaidat és érd el őket?!

Mi jár egy sikeres nő fejében?

Mi jár egy sikeres nő fejében?

Befektetési terv 2020-ra

Befektetési terv 2020-ra

A sikeres befektetések 3T-je, ezredfordulósoknak

A Sikeres befektetések 3 T-je ezredfordulósoknak

2021-es újévi fogadalmak vagy célok a pénzügyi függetlenségért?

2021-es újévi fogadalmak vagy célok a pénzügyi függetlenségért?

Rich Dad Alapok: Befektetés aranyba és ezüstbe

Rich Dad Alapok: Befektetés aranyba és ezüstbe

Miért az arany, miért most?

Miért az arany? Miért most?

Négy lecke a pénzről

Négy lecke a pénzről egy profi pénzügyi tervezőtől

A siker főiskolájának mítosza

A siker főiskolájának mítosza

Védd az egészséged és a vagyonod

Védd az egészséged és a vagyonod

12 legfontosabb képesség, melyekre bárcsak megtanítottak volna az iskolában!

12 legfontosabb képesség, melyekre bárcsak megtanítottak volna az iskolában!

Ez az a hiedelem ami visszatart?

Ez az a hiedelem ami visszatart?

VOIZ Hangoskönyvtár

A pénz új szabályai #2: Tanuld meg használni a hitelt

A pénz új szabályai #2: Tanuld meg használni a hitelt

A pénz új szabályai #1: A tudás pénz

A pénz új szabályai #1: A tudás pénz

Először valuta háború, most kereskedelmi háború, aztán a lövések háborúja

Először valuta háború, most kereskedelmi háború, aztán a lövések háborúja

Scroll to Top