Önkép, Önbecsülés

férfi – 45 – Kaba

Megerősített abban, hogy jó irányba haladok. A sok kérdés, amit saját magamnak nem biztos, hogy feltennék, “felértékelte” a külső segítség fontosságát, legyen az mentor, coach, vagy csak egy barát, akivel mindezeket megoszthatod.

férfi – –

Köszönöm az előadást, megerősített abban, hogy az emberi, érzelmi dolgokat magammal szemben is tudatosabban kell nézni. Jelenleg is teszem, de hajlamos az ember elfelejteni, fel kell néha frissíteni. Köszönöm.

nő – 30 – Solymár

Az előadás nagyon jó volt. Rájöttem arra, hogy mi vezetett a mostani önképem kialakulásához. Tetszettek a gyakorlati feladatok, ezekből többet is el tudnék képzelni, akár 2 főnél nagyobb csoportokban is.

– 60 – Érd

Felhívta a figyelmemet önmagamra, kevés időt töltök magammal, nem ülök le magam mellé és teszem fel a programon elhangzott kérdéseket. Jó volt, ha kevés időt kaptam is, de megint figyeltem magamra, megint kíváncsi lettem magamra, az érzéseimre, ezért nagyon hálás vagyok. Köszönöm!

férfi – 40 – Budapest

Kiemelkedően hasznos információk voltak. Ami még érdekelne ebben a témában részletesebben: hogyan lehet ebben másokat segíteni (volt szó erről is, csak ha részletesebben bele lehet menni, az érdekes lenne)

nő – 41 – Budaörs

A kérdések sorrendjében: 1. Igen, 2. Igen, 3. Inkább motiváló volt, 4. Tudatosan megszületett bennem a DÖNTÉS pénzügyeim rendezésére, 5. Barátaimnak

Scroll to Top