Add meg itt a címsor szövegét

Természetesen azzal kellene kezdenem, hogy a Magyar Gazdag Papa Klub küldetése azonos az anyacég küldetésével, és ez így is van. Ezen kívül szeretném, ha megtudnád az én miért-emet. 

Hadd mondjak el egy rövid történetet.

Robert könyveivel 2001-ben a Cashflow játékkal 2002-ben ismerkedtem meg. Aztán 2003-tól következett a vállalkozásos “időszakom”. Ugyan olvastam Robert előrejelzését a Gazdasággal kapcsolatban és olvastam 2008-ról, de nem tulajdonítottam nagy figyelmet írásának. Sőt így utólag belegondolva, nagyon sok dolgot a könyvéből teljesen félreértelmeztem. A végeredmény csupán az lett, hogy az Ingatlanközvetítő irodám nem húzta sokáig, a válság után 2010-ben le kellett húzni a redőnyt.

2011-ben a klubot azért indítottam, hogy a jövőben egyre kevesebben járjanak hasonló cipőben mint amiben én jártam

  • félreértelmeztem a Robert könyveiben olvasottakat
  • a 2008-as válság
  • nem tudtam, hogy csak egy céget működtetni mennyire kockázatos. Lennie kell más befektetéseknek is.

Szóval a Magyar Klubot azért hoztam létre

  • hogy a Robert által képviselt tudást, tanításokat át tudjam adni mindenkinek, akit nem hagy hidegen saját pénzügyi jövője
  • hogy a lehető leggyorsabban továbbíthassam azokat az információkat melyekről Roberték beszélnek, hogy ne megkésve érkezzenek el hozzánk ezek az információk.
  • hogy klubtagjainknak “útközben” is segíthetni tudjunk, ha tanácstalanná válnának.

És akkor most jöjjön az is ami a legfontosabb, az anyacég küldetése, amellyel mi mint Magyar Gazdag Papa Klub teljes mértékben azonosulunk:

Én vagyok a Gazdag Papa Társaság!

A Gazdag Papa Társasághoz hasonlóan a Magyar Gazdag Papa Klub küldetése egybecseng az “anyacégével”.

Gazdag Papa Társaság vagyok, üdvözöllek a világomban! A lehetőségek, a fejlődés, a megértés világában. Az előrelépés világában. Rajtam keresztül az egész bolygó kap egy kis ízelítőt az álmaikból. Látod, nem csak egy szervezet vagyok, ébresztő is. Egy tanár vagyok. Egy közösség építő… egy olyan erőt adó, mely életeket változtat meg, és elszántan teszi azt a következő évtizedekben. Nem fogok megállni. Én vagyok Gazdag Papa és a küldetésem, hogy felemeljem az emberiség anyagi jólétét a bolygón.

Ilyesztő a feladatom? Igen. Félek? Néha. Ugyanakkor nem engedem meg a félelemnek, hogy megállítson. Mivel a Gazdag Papa a hit erejével növekszik. Ez a tűz, ami beindít engem. A változás katalizátora. És a változással növekedés jár! Hiszem, hogy a status quo követése miatt került olyan sok ember oda, ahol most van. Megingathatatlan és rettenthetetlen dolgokat és szavakat fog használni, hogy felébressze az emberek szívét és elméjét, akik tudatlanul követték a vakokat, remélve és bízva, hogy a megvilágosodottakat követik.

Én máshogy tudom. Átéltem a hazugságokat, és láttam a jövőt a saját szememmel. Én vagyok a Gazdag Papa és nem hiszem, hogy a remény bárkit is eljuttat bárhová. Miért remélj, amikor tudsz tanulni, fejlődni, lépéseket tenni, hogy legyenek eredményeid és erősebbé válj? Nem vagyok segítő. Tanító vagyok, egy olyan kemény tanár, akivel néhányan nem bírnak majd el. Én nem darálom a szavakat, felrázom a legtöbb csónakot, cselekvést tanítok, és kemény munkát várok el ma a holnapi szabadságért és boldogságért! Viszont leegyszerűsítem az utat és megtartom jókedvűnek, szórakoztatónak, tapasztalhatónak és felejthetetlennek. A jó tanárok ezt teszik.

Tudom, hogy néhányan nem fognak felállni. Ők egyszerűen túl lusták, félnek, kényelmesek vagy a hamis biztonság csendjében sütkéreznek, hogy az vegye át helyettük az életük irányítását. És amikor ezt teszik, ott leszek rengeteg belépési ponttal: Könyvekkel, amiket elolvashatnak. Játékokkal, amiket játszhatnak. Videókkal, amiket megnézhetnek. Előadásokkal, amikre eljöhetnek. Edzőkkel, akiket felbérelhetnek – csak, hogy néhányat említsek. Sok ajtóm van, és mind nyitva áll a tenni akarók előtt, bárhol is álljanak az életben. Az irányítás egy álommal kezdődik.

Mint azok, akiket tanítok, én is tanulok és gyarapodok. Felismertem, hogy az igazi boldogság túlmutat az anyagi jólét küldetésén egy teljes jólét missziójáig : egészségben és jólétben, szellemi ébredésben, emberbarátságban, üzletépítésben, és célokban. Lényegében egy Gazdag Életben. És ez a következő átalakulásom. Mivel, ha nem gyarapodunk, haldoklunk. Hatalmas történeteik vannak azoknak, akik rajtam keresztül változtatták meg az életüket. Az erő, optimizmus, hatalom, lélek és győzelem történetei. Ezek az emberek túlmennek a Gazdag Papa elvein. A Gazdag Életre törekszenek, és én is.

Scroll to Top