Gyerektábor Szülői Hozzájáruló Jognyilatkozat

  1. Mint a Jelentkezési Lapon szereplő gyermek szülője/gondviselője (továbbiakban: Szülő) nyilatkozom arra vonatkozóan, hogy Gyermekem a megadott időpontban a nyíradonyi TB-Ranchen , ill. külső helyszíneken megrendezett Magyar Gazdag Papa Klub gyermektáborában (továbbiakban: Tábor) az alábbi feltételekkel részt vehet. Tudomásul veszem, hogy Gyermekem az én hozzájárulásommal, kizárólag az itt lefektetett feltételekkel vehet részt a Táborban.
  1. A Tábor Szervezői kijelentik, hogy mindent megtesznek a gyermek színvonalas oktatásáért, illetve a helyszínen rendelkezésre álló sportolási lehetőségeknek és az adott sport szabályainak megfelelően  lehetőséget biztosítanak a sportolásra. A Tábor Szervezői jelen Jognyilatkozat aláírásával kijelentik, hogy a megnevezett napokon, napi négyszeri étkezést, valamint napközben innivalót biztosítanak a táborban résztvevő gyermek számára. A Tábor Szervezői kijelentik, hogy a gyermeknek a Tábor elhagyására a Szülő személyes jelenléte, illetve kérelme, engedélye nélkül nincs lehetősége. A gyermeket kizárólag a szülő, gondviselő, törvényes képviselő vagy bármilyen, általuk megjelölt harmadik személy részére adják ki. A Tábor Szervezőit csak a Házirendben vállalt kötelezettségek tekintetében terheli felelősség, minden más esetben az a Szülőt terheli. A gyermek esetleges károkozásaiért a Polgári Törvénykönyv értelmében felelősség a Szülőt terheli.
  1. A Szülő kijelenti, hogy Gyermeke tekintetében nincs tudomása semmilyen egyéb, olyan betegségről, amelyet a Jelentkezési Lapon nem tüntetett fel. Az ott fel nem sorolt betegségekért és az azokból eredő esetleges sérülésekért a Tábor Szervezőit semmilyen felelősség nem terheli. A Szülő jelen Jognyilatkozat aláírásával egyidejűleg igazolja a Tábor Szervezői felé, hogy a magyar jogszabályok értelmében a Magyar Állam felé társadalombiztosítási (TB) fizetési kötelezettségének folyamatosan eleget tesz, így a gyermek esetleges bármilyen sérülése, betegsége esetén, amely a Tábor ideje alatt a Tábor programjainak helyszínén történik, a gyermek egészségügyi ellátásának terhei fedezve vannak, így annak semmilyen költsége sem terhelhető tovább a Tábor szervezőire, oktatóira, személyzetére, üzemeltetőire. A Szülő jelen Jognyilatkozat aláírásával tudomásul veszi és kijelenti, hogy Gyermeke saját felelősségére vesz részt a sportfoglalkozásokon és más mozgással járó programokon. Az abból eredő sérülésekért a Tábor Szervezőit szintén nem terheli felelősség. Amennyiben a Gyermek nem magyar állampolgárságú, és ezáltal magyar társadalombiztosítási juttatásokban nem részesül, úgy a Gyermek köteles a Tábor teljes idejére érvényes Európai Uniós társadalombiztosítási kártyával vagy biztosítónál kötött utas- és balesetbiztosítással rendelkezni. Ennek hiányában a Gyermek kizárható a táborozásból. Amennyiben a táborozás során esetlegesen felmerülő bármilyen egészségügyi szolgáltatás következtében – vagy azzal összefüggésben – az egészségügyi szolgáltató vagy más létesítmény felé fizetési kötelezettség keletkezik, úgy az a Szülőt terheli. Amennyiben azt a Tábor az ügyintézés során a szülő helyett megfizeti, úgy a Szülő köteles azt a turnus végéig a Tábor irányába rendezni.
  1. A tábor megkezdését követően, bármilyen okból történő lemondás esetén a Tábor Szervezőinek nem áll módjában a tábor részvételi díjának megtérítése. Kérjük a Szülőt, hogy esetleges lemondási szándékát minél előbb jelezze a Tábor Szervezőinek.
  1. Ha a választott program vagy turnus bármilyen okból nem kerül megrendezésre, akkor a tábor díját a Tábor hiánytalanul visszatéríti.
  1. A Táborban készült fényképek és videók a tábor tulajdonát képezik. A táborban készült kép- és hanganyagok a tábor engedélye nélkül nyilvánosan nem publikálhatóak, fel nem használhatóak; ez alól kivételt képez a személyes célú, nem nyilvános felhasználás. A szülő előzetesen hozzájárul, hogy a táborban olyan fénykép vagy videó készüljön, amelyen a táborozó is szerepel. A szülő kérheti a tábortól az elkészült képek esetében, a táborozót ábrázoló kép fel nem használását, illetve törlését.
  1. A szülői jognyilatkozat részét képezi a szülő által elektronikusan vagy papíron kitöltött jelentkezési lap, az ott feltüntetett adatok valóságtartalmáért a Szülő tartozik felelősséggel.
  1. A Szülői Jognyilatkozat részét képezi a Tábor Házirendje. A Szülő aláírásával igazolja, hogy Tábor házirendjét gyermekével közösen elolvasta és tudomásul vette. A Házirend megtalálható a tábor helyszínén, a tábor honlapján, illetve kérésre a Tábor Szervezői azt a Szülő rendelkezésére bocsátják.

Érvényes: 2019. március 31-től visszavonásig.

Scroll to Top