A Budapesti Értéktőzsdén 1996. február 1-je és 2005. december 31. között számított nemzetközi részvényindex. Kezdetben három – Budapest, Prága, Varsó – tőzsdéről kiválasztott reprezentatív részvények árfolyammozgása alapján számították, majd ljubljanai és pozsonyi tőzsdei társaságokat is tartalmazott. -> Kapitalizációsúlyozású index volt, amit dollárban számítottak. Kosarát évente kétszer vizsgálták felül. -> CETOP20 index