egyéni kereskedő

Tőzsdei kereskedési joggal rendelkező magánszemély. A legtöbb esetben nem számít tőzsdetagnak, vagyis a tőzsdét érintő döntésekben nem vesz részt, csupán a kereskedéshez van joga. Azonban ez is korlátozott, többnyire csak -> saját számlás ügyleteket köthet, befektetői megbízásokat nem fogadhat el. Az ~ elszámolásait biztonsági okokból nem közvetlenül, hanem egy erre vállalkozó klíringtag brókercégen keresztül bonyolíthatja le. A világ több nagy tőzsdéjén van lehetőség ~k működésére, például a New York-in (NYSE). Magyarországon 1989 és 1994 között a BÁT-on működtek ~k (ők egyben tőzsdetagok is voltak), de az 1994-ben elfogadott árutőzsdetörvény csak vállalkozások számára tette lehetővé a tőzsdei kereskedést, így az ~k tevékenysége megszűnt (többségük vállalkozási formában folytatta tevékenységét). 1997-ben az akkor elfogadott értékpapírtörvény viszont a BÉT származtatott szekciójában tette lehetővé ~k működését. Ez az új tpt. megszületésével sem változott, így a BÉT-en megfelelő feltételek mellett ma is működhetnek ~k. -> tőzsdetag, -> klíringtag

Scroll to Top