Nemzetközi Valutaalap, International Monetary Fund, IMF

Nemzetközi pénzügyi szervezet. 1945-ben hozták létre a Bretton Woods-i egyezmények alapján. 1947 óta az ENSZ szakosított szerve. Célja a nemzetközi pénzügyi együttműködés erősítése, a kereskedelem elősegítése, a tagországok támogatása fizetési mérlegük deficitjének leküzdésében és a devizastabilitás fenntartásában. A ~ a tagok hozzájárulásaiból (kvóta) fedezi tevékenységét. A kvótát, amelyet főbb gazdasági mutatóik alapján állapítanak meg, rendszeresen felülvizsgálják. Fizethető saját valutában, más országok valutájában vagy ->SDR-ben. A ~forrásaihoz a tagországok meghatározott módon, kvótájuk alapján megszabott mennyiségben juthatnak hozzá, emellett a ~ a megrendült pénzügyi helyzetű országoknak egyéb hiteleket is nyújt. A ~ legfelső irányító testülete a Kormányzótanács, amelybe minden tagország két képviselőjét delegálja. Napi irányítását a vezérigazgató és az ügyvezető igazgatók látják el. A ~ sok helyütt kulcsfontosságú – és sokat bírált – szerepet játszott végletesen eladósodott országok számára kidolgozott mentőcsomagokban. Magyarország 1982 óta a tagja a ~nak. ->Világbank

Scroll to Top