Magyar Gazdag Papa Klub Gyerektábor - Házirend

A Házirend betartása a Táborozók és a Táboroztatók közös érdeke azért, hogy mindannyiunk számára kellemesen és biztonságosan teljen a tábor.

A Táborozó köteles:

  • Szülői nyilatkozattal rendelkezni arról, hogy egészséges és részt vehet a táborozásban.
  • a jelentkezési lapon nyilatkozni bármilyen tartós vagy kezelés alatt álló betegségéről, étel- vagy gyógyszerérzékenységéről, allergiájáról.
  • a veszélyeztetett állapotot, balesetet, tűzesetet haladéktalanul jelezni a legközelebbi Mentornak, illetve felnőttnek.
  • részt venni a foglalkozásokon és ezeken fegyelmezett magatartással elősegíteni az oktatás sikerét.
  • megőrizni és kezelni az előírásoknak megfelelően a tábor létesítményeit, felszereléseit, valamint az oktatás során felhasznált eszközöket, valamint saját, a táborba hozott értékeit. A Táborozó felelős a rábízott és kikölcsönzött tárgyakért, ezek megrongálása, engedély nélküli elvitele kártérítési kötelezettséget von maga után. A táborhelyszínben okozott károkat a szülő megtéríteni köteles.
  • ügyelni a tábor egész területének (folyosók, közös helyiségek, park) tisztaságára.

A Táborozók számára tilos:

  • a tábor területére, illetve a területén kívüli, szervezett foglalkozásokra vagy rendezvényekre behozni minden olyan tárgyat és anyagot, amelyek veszélyesek lehetnek az életre, egészségre és testi épségre, beleértve a tűzgyújtásra alkalmas eszközöket.
  • cigarettát, alkoholt, gyufát, öngyújtót vagy más tiltott eszközt a táborba hozni! A tilalmazott tárgyat vagy anyagot annak fellelése esetén a Táborozótól elvesszük és – ha ezt a jogszabály engedi – a törvényes képviselőinek kérésre visszaszolgáltatjuk a tábor befejeztével.
  • a tábor területét a Táborvezető jóváhagyása nélkül elhagyni. Ebbe beletartozik a szobák takarodó utáni elhagyása is.
  • a foglalkozás közben csoportját a Mentora engedélye nélkül elhagyni.
  • a Táborvezető vagy bármelyik Mentor utasítását szándékosan megszegni.
  • más Táborozókat, vagy Mentor testi épségét veszélyeztetni. A verekedés, a másik ember emberi méltóságának, testi épségének megsértése a házirend súlyos megsértésének minősül.
  • más Táborozókat a tábor kellemes eltöltésében vagy a tanulásban szándékosan akadályozni.
  • ékszerviselés sportfoglalkozásokon biztonsági okból tilos.
  • a szobákban romlandó élelmiszert tárolni tilos.

Értékek felügyelete:

  • A táborba nagyobb értékű tárgyak, felszerelések (pl. óra, ékszer, laptop, telefon, technikai eszközök) vagy készpénz hozatala nem ajánlott, de megengedett, azonban a Táborszervezők ezekért a tárgyakért felelősséget nem vállalnak.

Élelmiszer:

  • A Táborozók napi háromszori étkezést és italokat, emellett napközben kisebb étkezést (uzsonnát) és innivalót kapnak. Emellett a tábor területén büfé is üzemel, ezért kérjük, hogy semmilyen romlandó élelmiszert ne küldjenek a Táborozóval.

Időjárás okozta elmaradás:

  • Általános szabály: legtöbb foglalkozásunk rossz időben is megtarthatóak, hiszen ehhez táborhelyünkön kellő belső térrel rendelkezünk. A délutáni és esti programok egy része bent is megtartható, egy részük azonban nem. Több napi rossz idő esetén a kinti programokat más – hasonlóan szórakoztató, de fedett térben is megtartható – programokra cseréljük, illetve a lehetőségeknek megfelelően mindent megteszünk, hogy az adott hét legfontosabb programjai (ilyen pl. a kalandpark) ne maradjanak el, és ennek érdekében – amennyiben szükséges – változtatunk az előre meghirdetett napirenden is. A Tábor Szervezői a programváltoztatás jogát akár időjárási, akár egyéb okokból fakadóan fenntartják, az esetleges programváltozás semmilyen módon nem befolyásolja a tábori részvétel díját.

A Házirend megsértése:

  • A Házirend többszöri, vagy egyszeri súlyos megsértése esetén a Táborozót a táborozásból kizárjuk és hazaküldjük, a Táborozó hazaszállításáról az értesítést követően 8 órán belül a szülőknek kell gondoskodnia
  • A Házirend megsértése miatt való hazaküldés esetén a tábor részvételi díja részlegesen sem kerül visszatérítésre. A Házirend megsértése miatt való hazaküldés esetén fellebbezésnek helye nincs.
  • A Házirend megsértése miatt való hazaküldést követően a Táborozó újbóli jelentkezését a Tábor visszautasíthatja.

A Szülőknek lehetőségük van:

  • kérdéseikkel, észrevételeikkel, panaszaikkal a Táborvezetőhöz fordulni.

Egyéb rendelkezések:

  • Minden, a Házirendben nem szabályozott kérdésben a hatályos Ptk. rendelkezései érvényesek.

A jelentkezéskor megadott szükséges személyes adatokat a személyiségi jogok tiszteletben tartásával a tábor bizalmasan kezeli, a rendelkezéseknek megfelelően tárolja és harmadik félnek soha nem adja ki.

A Házirend a jelentkezési lap részét képezi. A táborozók és szüleik a jelentkezés elküldésével elismerik, hogy elolvasták, megértették és rájuk vonatkozólag kötelező érvényűnek tekintik a tábor Házirendjét.

Scroll to Top