Sürgős piaci frissítés: Olajár Zuhanás

Sürgős piaci frissítés: Olajár Zuhanás

Sürgős piaci frissítés: Olajár Zuhanás

Írta: Robert Kiyosaki
Olvasási idő: 7 perc
Eredeti megjelenés ideje: 2020. Április 21.
Forrás: www.richdad.com

Az olaj ára negatív tartományba zuhant csupán néhány napja. Feltárjuk miért történt meg és hogyan készüljünk fel a következményekre. 

Ez egy merőben más blog, mint amit eddig írtam. Ennek a blognak a célja, hogy tudást és információt szolgáljon nektek, hogy boldoguljatok ebben a kaotikus világban. Talán észrevettétek a „Sürgős” szót a címben. Ez pedig azért van mert ez a blog a MOSTRÓL szól. Ez most a jelenről szól, ha figyeled a piacot és szeretnél előnyt szerezni a jelenlegi olaj árzuhanásból amint ezt írom, akkor ez a blog igen is sürgős.

Amint talán tudod, szeretek olajba fektetni. Olajkutakba fektetek, nem csak a cashflow miatt, de az adókedvezmények miatt is. Azonban sok ember más formában fektet olajba, amit úgy hívnak, hogy Részvény Piac. Ez okból kifolyólag megkérdeztem Andy Tanner-t, a Gazdag Papa Részvény Tanácsadómat, hogy együtt írjon velem, hogy most segíthessünk annyi emberen, amennyin csak tudunk.

[Sürgős cselekvés szükséges] Nézd meg Andy teljes videóját, amiben kifejti miért lehet ez az előre nem látott árzuhanás tartós hatássokkal a pénzügyi egészségedre. (https://thecashflowacademy.com/invest-during-crisis-oil-update-reg/?cookieUUID=d6e21092-7c78-4d93-9a3f-c5b1d1c3090c)

Ha figyelted a piacot az elmúlt néhány napban, akkor láthattad, hogy az olaj ára rekord alacsonyra esett. A legtöbb befektetőnek ez remek lehetőségnek nézhet ki, hogy vegyenek és hatalmasat kaszáljanak.

De még mielőtt elkezdhetnénk a gondos kivizsgálását a helyzetnek, hogy kitaláljuk hogyan tudunk előnyt szerezni belőle, mi megláttunk néhány figyelmeztető tényezőt. A könnyű nyereség helyett ez az „olaj helyzet” inkább egy veszélyes csapdának néz ki.

Mi is történik az olaj árakkal?

Mielőtt nagyon beleássuk magunkat mindjárt az elején, kezdjünk két nagyon egyszerű kijelentéssel.

Először, a kapzsiság nem ok arra, hogy megvásárolj valamit és másodszor, a pánik nem lehet oka annak, hogy eladsz valamit.

Másképpen fogalmazva, ne kereskedj olyasmivel, amit nem értesz.

Ha nem tudsz semmit az olajról, vagy a határidős kereskedésről vagy az ETS-ről (exchange-traded fund), akkor jobb, ha tanulsz egy kicsit mielőtt elkezdenél olajat venni. Csak azért mert az olaj nagyon olcsó lett, nem jelenti azt, hogy itt az ideje vásárolni. Ha ezt a receptet követed az katasztrófához vezet. Ne ártsd magad olyasmibe, amit nem értesz. 

A legjobb lehetőségeket egy rossz tanácsadó is képes tönkretenni, ugyanígy egy rossz lehetőség is hasznos lehet egy remek tanácsadóval.

Szóval, kezdjük adagolni a tudnivalókat, hogy eldönthessük fektessünk-e olajba az adott pillanatban vagy milyen stratégiát kell használjunk.

A részvények tulajdonképpen csak tulajdonjogot adnak egy cégben

A kötvény a kötöttség szinonimája. Egy szerződés, ami összeköti egyiket a másikkal. Ha veszel egy U.S. kötvényt, pénzt kölcsönzöl az Egyesült Államok kormányának. A kormány pedig köteles egy előre megegyezett jövőbeli időpontban visszafizetni neked.

Ez az opció egy olyan megállapodás, ami szerint választhatsz, hogy a jövőben vásárolsz-e vagy sem. Ez egy ígéret, ami megengedi, hogy előre meghatározott áron vásárolj egy előre meghatározott időpontban.

A határidős kereskedelem majdnem olyan, mint egy opció, attól eltekintve, hogy itt muszáj lesz vásárolnod egy előre meghatározott áron egy előre meghatározott időpontban. Egy opciót nem lehet megvenni.

Vegyünk egy példát, mondjuk azt, hogy Géza kukoricát termel a farmján és te vagy a Kellogg (müzli forgalmazó cég) vezérigazgatója. Géza el akarja adni a kukoricáját müzlinek. Hát nem lenne remek, ha Géza úgy tudna termelni, hogy tudja te mindent megveszel, amit termelt? Nem lenne remek, ha neked nem kellene újabb farmereket találnod, amikor kukoricára van szükséged? Persze, hogy az lenne. Ezért kötünk közötted és Géza között egy megállapodást.

Megegyeztek egy határidős szerződésben, mindkét félnek előnyös az árfolyam ingadozás kiküszöbölése. Te kicsit kevesebbet számítasz fel Géza kukoricájáért, mert tudod, hogy biztosan el tudod majd adni az összeset. Nincs pazarlás. Egy kicsivel pedig többet fogsz fizetni a kukoricáért mert tudod, hogy az ára nem fogja átszakítani a plafont a jövőben sem.

Nos, készítünk egy tervezetet, amiben mindketten te és Géza is stabilnak érzitek magatokat.

Na már most, te megígérted, hogy megveszed Géza kukoricáját. Neked kötelező átvenned a szállítmányt az előre meghatározott dátum szerint. Géza pedig el kell adja a kukoricáját ugyan aszerint a dátum szerint, a már megállapodott ár szerint.

Ezért hívják határidős kereskedelemnek.

Eddig egyszerű, most jön az, ahol kezd trükkös lenni. 

Olaj árak és határidős olaj kereskedelem

Van olyan piac, ahol ezekkel a határidős szerződésekkel kereskednek. Te tettél egy ígéretet Gézában, hogy megveszed a kukoricáját, de ugyanakkor el is adhatod az ígéreted valaki másnak.

Lényegében, miközben a kukorica ára ingadozik, te mondhatod, hogy nos megígértem, hogy megveszem Géza kukoricáját, de eladom ezt az ígéretet valaki másnak és majd ők fizetnek a kukoricáért és felveszik a szállítmányt.

Most jön a probléma az olyan árukukkal mint a kukorica vagy az olaj. Tárolnod kell. Az olaj mérgező, szagos és gyúlékony. Nem áll el örökké. „Megromolhat”.

Sokan szeretnének részt venni az olaj befektetésekben. Úgy akarnak spekulálni és szerencsét próbálni a haszon reményében, hogy közben nem jut a birtokukba olaj.

Mi történik, ha ígéretet tettél, hogy megveszed az olajat, de nincs hol tárolnod? Minden tartályod tele van. Ami még rosszabb, a fogyasztás hatalmasat esett a Koronavírus és a világgazdaság leállása miatt. Nem tudsz megszabadulni attól, amid van, arról nem is beszélve amire ígéreted van a jövőben.

Locsoljunk még egy kis olajat a tűzre (szándékosan persze).

Oroszország és a Közel-Kelet kínálati háborúba keverednek. Mindketten annyi olajat kezdenek el kiszivattyúzni, hogy az árak leessenek és ezzel kiszorítsák a versenytársaikat a piacról. Mondjuk azt, hogy a terv működik. Olyan alacsonyra kerültek az árak, hogy az Egyesült Államok abbahagyta a frakcionálást (ami nagyon drága), az Oroszország és a Közel-Kelet által lenyomott olajárak miatt.

Ezt észben tartva meg kell értsük, hogy hogy kerül képbe az ETF.

ETF és a 2020-as Olajár Zuhanás

ETF, (exchange traded fund) tőzsdén keresztül kereskedett alapok. A kulcsszó a „kereskedett”. Az ETF alapja a kereskedelem. Nem pedig, hogy vegyenek és tartogassák. Befektethetsz de nagyon körültekintőnek kell lenned, hogy is működnek.

Vegyük például, hogy tulajdonosa vagy egy Arany ETF-nek. Tudod mit? Nem vagy tulajdonosan semmilyen aranynak. Ez nem olyan, mint egy részvény, ahol tulajdonjogod van egy cégben. Ahelyett, hogy egy darab aranyat birtokolnál, birtokában vagy egy kis darabkának egy olyan cégből amelyiknek van aranya. Te sosem fogod látni az aranyat. Egyetlen darabkát sem birtokolsz belőle.

Ez vezet minket az olaj ETF-hez, másnéven USO. Az USO nem vesz olajat. Ők határidős olaj szerződéseket vesznek. Ez nagyon fontos. 

Az USO ígéretet tesz, hogy kifizeti és átveszi az olaj szállítmányt. Jelen pillanatban túl sok olaj van. Az USO-nak nincs raktára, ahol tárolni tudná az olajat, amire ígéretet tett, hogy meg veszi.

Hogy mehetnek az olajárak negatívba?

Ez a blog 2020 április 21-én íródott. Tegnap egy nagyon furcsa ingadozás volt az olajárban, ahol a görbe negatív tartományba lépett. Tulajdonképpen az USO nem tudta átvenni az olaj szállítmányokat, ezért csökkentették az árakat, hogy találjanak valakit, aki elviszi tőlük az olajat. De senkinek nem kellett. Ezért az árfolyam lelépett a szakadék szélén.

Mostanra, biztos vagyok benne, hogy megérted, hogy egy egyszerű kereslet-kínálat problémával van dolgunk. A világban túl sok a kínálat és nincs elég kereslet. S hogy miért?

A légitársaságok nem repülnek. A buszpályaudvarok bezártak. Az emberek nem vezetnek.

Az összes olyan tevékenység, ami normál esetben olaj keresletre adna okot és olaj szállítmányra lenne szükségük, most azt mondják nincs rá szükségük. Nem akarnak olaj szállítmányt fogadni.

 Azok, akik tulajdonában vannak a határidős szerződéseknek (úgy, mint a USO) pánikba estek és azt mondják, ha nem adjuk el akkor hozzánk fogják kiszállítani. A szerződések hirtelen negatívba estek mert fizetniük kellett valakinek, aki átveszi az olaj szállítmányt. Konkrétan azért fizettek valakinek, hogy átvegye a szállítmányokat.

Mit csinál egy cég, ha túl sok olaja van? Emlékszel, nem „boríthatja ki”, nem égetheti el vagy semmisítheti meg. De nem állhatnak le a termeléssel sem. Nem lehet csak úgy lekapcsolni egy olajszivattyút a Mexikói-öbölben. Soha nem fogod tudni újra beindítani. Vagyis a kitermelő cégek fizetni fognak az embereknek, hogy átvegyék az olajat tőlük. Ennél fogva ezek az olaj cégek, sok esetben, csődöt fognak jelenteni.

Tekintsük át újra, mit jelent a negatív olajár

Kezdjük átnézni még egyszer. Van egy emberünk, aki ígéretet tett, hogy kifizet és átvesz egy olaj szállítmányt. De a világ hirtelen fordulatot vesz és most nincs kereslete viszont hatalmas a kínálat. A határidős szerződéseit jóval korábban kötötte. Egy más beállítottságú világra volt felkészülve, mint ami jelenleg adott.

Azt hitte a világ majd használni fogja az olajat amire ígéretet tett, hogy megveszi. A világ megváltozott és a helyzet egyre rosszabb és rosszabb lett és kezd világossá válni, hogy a világ nem normalizálódik elég gyorsan. Ezért csak eladtak, eladtak és eladtak.

A jó hír, hogy ez egy rövid távú probléma. Jelen állás szerint milliónyi olajos hordó van odakint. Viszont ezen rövid távon ez a fogyasztás annyira alacsony, hogy nincs kereslet erre a bőséges a kínálatra.

Ezek alapozzák meg az a problémát, amivel az olajpiac most szembesül. Szóval, ha arra gondolsz, hogy olaj részvényeket vegyél amíg ilyen olcsók, rá kell jönnöd, hogy van rá esély, hogy ezek a cégek csődbe kerülnek és nem marad semmid.

Vagy az is lehet, hogy venni akarsz az USO-tól egy határidős szerződést amíg alacsonyak az árak. Nos, mikor fog megtérülni? Mikor egyenlítődik ki a kereslet és kínálat? 

Meddig tart míg az emberek újra elkezdenek repülni? Lehet, hogy hamarosan, de az is lehetséges, hogy a világ megtanulja, hogy használhat Skype-ot vagy Zoom-ot üzleti találkozókra, az időigényes és drága személyes találkozók helyett. Vajon az emberek ugyan úgy fognak 90 perc ingázással munkába járni vagy megtanulnak otthonról üzleti tevékenységet folytatni és megkímélni magukat a hosszú és drága autóúttól?

A lecke, amit el akarok juttatni az otthonodba, hogy ne ugorj fejest egy olyan befektetésbe anélkül, hogy végig gondolnád ezeket a dolgokat. Az olaj most nagyon olcsó, de az is lehetséges, hogy ez az új norma.

Ha frusztráltnak találod magad, ne érezd rosszul magad. A befektetésnek nem az a dolga, hogy könnyű legyen. Mikor befektetsz megérdemled a pénzedet. Ne ajándékba kapod. A kihívás az, ami szórakoztatóvá tesz és persze kifizetődővé.

Tanulj a pénzről, a pénz kezeléséről a Tudásbázisban található videók segítségével.

Scroll to Top